Sziasztok!
Hihetetlen, hogy mostanában milyen képtelennek tűnő helyeken és helyzetekben
tör rám a „gondolkodás” az élet újraértelmezése! Tegnap olvastam Derek Prince
tanításait a halottak feltámadásáról.. No ott ugye leírja és alátámasztja, hogy
Isten aki még az örökkévalóság kezdetén porból megalkotta az embert, mindenkit
különbözőre és bármikor halálunk után mikor a test szétbomlott is ujjá tud a
nyilvántartása alapján „gyurni, formálni”..No ezt végig- és újragondoltam..
Ugye Isten teremtete a férfit és a nőt, utóbbit az előbbi oldalbordájából..
Namármost ugye mindenkinek egy párt teremtett (egy oldalbordából..:) ) az ő
„másik felét”.
Milyen fantasztikus dolog ez! Tudósok kutatják az evolució
folyamatát, felfedezték már azt, hogy minden ember külön DNS térképpel
rendelkezik, az emberek „alkotóelemei” mindenkinél azonosak és mégis mások. Én
még nem hallottam róla, de hit által tudom, hogy ha két Isten által egymásnak
teremtett ember DNS térképét egybevetnénk az igen-igen hasonló lenne, ha ugyan
meg nem egyezne, éppen az oldalbordaság miatt..:) Biztos rendkívül drága és
bonyolult lenne a vizsgálat, de az eredményét illetően nincsenek kétségeim.
Milyen „egyszerű” dolog is a párválasztás Isten csodálatos tervét megértve! És ugye mennyi
buktató van a világban? Megtetszik valaki, találkozgatunk még időt sem adunk
egymásnak igazán megismerni a másikat, a „szerelem” vagy a vágy máris mindent
elsodor.. Aztán mikor a hormonok szintje csökken, mikor a Sátán már elvégezte a
rombolást a lelkünkben, észrevesszük a másik olyan hibáját is ami előtte is ott
volt – tetszett is talán egy kicsit, de hosszú távon idegesít, nem tudjuk
tolerálni stb. Amiről „ösztönlényként” nem vettünk tudomást. Először – még ha
tart a szerelem – talán próbálunk nem tudomást venni róla, esetleg
szóvátesszük, változtatást kérve-követelve, próbáljuk átformálni olyanra
amilyenre eredendően vágytunk, szükségünk lett volna.. Ugye milyen önbecsapás?
Hisz először a szerelem hevében mindenki azt érzi: Igen! Ő az, megtaláltam!
Pont olyan mintha nekem teremtették volna! Nem is tudom, hogy élhettem eddig
nélküle…
Aztán mikor a vágy alábbhagy, jönnek a szürke hétköznapok
lassan-lassan ezis-azis idegesítő lesz.. Először talán próbálunk nem tudomást
venni róla, aztán habitusunktól függően vagy lelépünk gyorsan, vagy próbáljuk
az illetőt átformálni. Ha sikerül is mindenképpen 22-es csapdájába léptünk, mert lehet azért
fogunk „kiszeretni” belőle mert könnyen ment, vagy átalakított félként azért
mert hosszú távon senki sem tud kibújni a bőréből, hosszú távon nem lehet „megfelelni,
megfelelésből élni”.
Mennyivel csodálatosabb az egész párválasztás Istenre, az ő
útmutatására, Szent Szelleme segítségére bízva? Ha előbb keressük Istent,
vizsgáljuk, formáljuk és megismerjük önmagunk az ő segítségével. Ha tisztában
vagyunk önmagunk gyarlóságaival éppúgy, mint erényeivel, ha tudjuk mit várunk
egy kapcsolattól, egy társtól, mi az ami tolerálható önmagunk feladása nélkül..
Ha meg tudjuk fogalmazni előbb magunknak, hogy mit is várunk, hogyan is
képzeljük el nemcsak az ünnepeket, de a hétköznapokat is.. Ha avágyak, a célok
az élethez, a világhoz való hozzáállás passzol előbb a társkeresésnél,
felülemelkedve a vágyon, a pillanatnyi örömökön… Félre ne értsetek! Rendkívül
fontosnak tartom a szexualítást, de a megismerés folyamatát nem szabad, hogy
felgyorsítsa, vagy kihagyásra késztesse, vagy elhomályosítsa. Ha Isten tervét
követjük és elfogadjuk, ha az akaratát keressük és nem mi próbáljuk egy
kapcsolatra ráhúzni a „nekünklettteremtve” jelzőt.. Ha előbb összhangba kerül a
lelkünk, ha a szellemünkkel képessé válunk a másik szellemének a legkisebb
rezdülését is fogni akkor tudhatjuk, hogy jó úton vagyunk, hisz Isten a
szexualítást az örömszerzésre adta az embernek, de csak akkor ha ez a három
alkotóelem – a lélek, a szellem és a test – egyesül. Egy vendégemmel – aki
mellesleg hithű katolikus, egyházi iskolába is járt és vallásosnak tartja magát
– beszélgettünk erről. Szerinte az önmegtartóztatás és ami a Bibliában van a
paráznaságról az idejétmúlt. Hatalmas tévedés! Ki és hol talált olyan igerészt,
hogy ez csak 1960-ig volt érvényben, azután jöhetett a szabadosság, az ismerd
meg a másik testét, fedezd fel, használd aztán ha nem jó „nem klapfol” vesd le,
mint egy ruhát magadról és kezd előlről, próbálkozzál tovább? Sőt! Isten előtt
a testi kapcsolat „szövetség”, és Isten – nem ember lévén – minden szövetséget,
minden adott szót komolyan vesz, akár az áldásával, akár nélküle jött létre.
Szóval meg is kérdeztem tőle, hogy hogy lehet az, hogy a Bibliát mint Isten
művét elfogadja, de az igazságait saját képére, tetszésére alakítja? Nem lehet,
hogy Istennek, vagy vele egyenrangúnak
képzeli magát, ha így gondolkodik? Mert az ugye írva vagyon, hogy
teremtek Néked párt, no de párokat? Ugye hogy nem? Isten nem úgy rendelkezett,
hogy élj szabadon, élj a mának! Hanem: adok neked EGY társat… És azt az
egyetlenegyet, azt a nekünk rendeltett csak úgy vagyunk képesek megtalálni, ha
a folyamatot betartjuk.. ! 1.
megtaláljuk Istent 2. segítségével megismerjük kendőzetlenül önmagunk, ahogy
Isten is lát bennünket 3. hagyjuk hogy a gondolkodásunk, a szellemünk vezessen,
terelgessen Isten tökéletes terve felé. Isten elénk fogja hozni a nekünk
rendeltetettet. Ha Istent beengedjük a legbensőbb bensőnkbe akkor ő világosan
érthetően egyértelművé fogja tenni számunkra, ki az aki „hús a húsunkból és vér
a vérünkből”. Aki nemcsak szellemi, lelki hanem testi társunk is lesz
egyszemélyben, egy olyan kapcsolatban ahol mindenki egyenrangú, TÁRS húzó és
nem visszahúzóerő. Lehet élni szabadosan, de az előbb utóbb fásultsághoz,
kiégéshez, depresszióhoz és különféle pótszerek, élvezeti szerek használatához
vezet.. Istent megtalálva pedig senki
nem depressziós, higgyétek el – TAPASZTALOM….:-)