2008 szeptember 20. | Szerző: ildiko0610 |

 Háát ez gyorsan ment… Kértem imában az Urat, hogy ha ez tőle van, akkor az elkövetkezendő másfél héten belül teremtsen személyes találkozásra lehetőséget, hogy el tudjam neki mondani a dolgokat… Ma reggel felhívott, hogy bizonyos lakásomban lévő szerelésekre most ér rá, 20 percen belül ott van.. A szerelésből nem lett semmi, viszont mikor rákérdezett, hogy járok-e gyülibe rátértem a mondanivalómra.. Hááát… Még most is sírva fakadok, ha eszembe jut az az éles elhatárolódás ahogy az egészre reagált.. Kaptam én is és Isten is hideget-meleget, hogy köszöni, de ne akarjam elhitetni, hogy az én Istenem a jó, ő 43 éve a saját, benne élő Isten szerint él, ne akarjam azt mondani, hogy az enyém jó, az ővé (ő általa kreált) nem… Hogy szerinte a hit-gyüli tömegpszihozis, tömeghisztéria és vagy elfogadja az én istenem, vagy nem gyógyul meg perspektiva egy erőszakos dolog, amiből köszöni szépen nem kér… Sőt.. ha nekem a barátság ebből áll, hogy rá akarok kényszeríteni dolgokat akkor köszöni nem kér abból sem… Egy emeletet rohant előttem, persze mennem kellett utánna  hogy kiengedjem a kapun, de vissza sem nézve elrohant…

Mindegy.. Én megtettem amit a lelkiismeretem diktált, imádkozom érte mást nem tudok tenni…