Első Hit-istentiszteleten

2007 március 18. | Szerző: ildiko0610 |

 Utolsó bejegyzésemet ott hagytam abba, hogy szembesültem vele: Laci a Hit-Parkba hozott-vitt..Mint írtam érzéseim rendkivül vegyesek voltak, de leginkább az volt a jellemző, hogy legszívesebben világgá futottam volna, mindenhol inkább lettem volna mint ott. Rendkívül sok mindent hallottam már a Hit gyűlekezetről és mint az emberek többsége leginkább a szekta szót használtam odaérkezésem előtt.

Elindultunk a büféhez, Laci meghívott egy kapucsínóra, majd mintegy “véletlenül” bemutatott Orsinak és közben elmagyarázta, hogy itt az a szokás, hogy kérdéseimmel lány lévén bizalmasabban tudok fordulni egy azonos neműhöz, tehát fogadjam Orsit testvéri szeretettel. Ő fog segítségemre lenni ha valamit nem értek, kérdezzek bátran.. Míg álltunk az előtérben megfigyeltem, hogy itt az emberek mindegyike valami földöntúli boldogsággal mosolyog – nekem úgy tűnt tiszta szívből – nyoma sincs a “gyüliben” a depressziónak ami a mai magyar társadalmat jellemzi..

Éppen végeztünk az italunkkal és a bemutatkozó pár mondattal már el is hangzott a hangosbeszélőn, hogy kérnek mindenkit menjenek be a csarnokba, hamarosan kezdetét veszi az istentisztelet.. Orsi leült elénk és közben elmondta, hogy tapasztalni fogom Isten jelenlétét, ne féljek, ne ijedjek meg. Ha gondolom énekelhetem velük a hálaadó énekeket – amik már dallamvilágukban is gyökeresen eltérnek a katolikus daloktól, igazán populárisak és sok kivetítőn keresztül mindenki számára folyamatosan olvashatóak, de ha nincs kedvem nem kell, itt semmi sem kötelező.. Ha elfáradok leülhetek és egyáltalán érezzem magam nagyon jól, ne figyeljek semmire csak Isten hívó szavára..
Igy is lett.. Először mintegy félórán keresztül hálaadó és dicsérő énekeket énekelt felszabadultan, örömmel mindenki a színpadon és a teremben egyaránt. Aztán következett az istentisztelet katolikusoknál “misének” nevezett része, Németh Sándor vezető lelkész előadásában, elmondásában.. Megmondom őszintén, hogy az első alkalommal nemigen tudtam odafigyelni a mondandóra, annyira lefoglaltak a körülöttem lévő történések, az az egyöntetűen túláradó öröm ami az embereket jellemezte.. Csak kapkodtam a fejem – és bevallom, többször átfutott a fejemen, – hogy hogy kerülök én ide.. Itt csupa-csupa hit-et talált ember van, én pedig? hát nem tudom.. Az istentisztelet után kissé csalódottan meséltem Lacinak, hogy én naivan azt hittem, hogy itt rögtön egyből személyes kapcsolatba kerülök Istennel, mert ugye mindenkitől azt hallom-hallottam, hogy Isten jelen van a csarnokban és a jelenlétét mindenki érezheti.. Csalódott és kétségbeesett voltam egyszerre.. Csalódtam, hogy az emberek hitén kivül én semmi mást nem éreztem.. Lehet bennem van a hiba? Olyan mélyen ateista életet éltem, annyira nem volt kapcsolatom idáig sem Istennel, hogy ez nálam már mindig így marad?
Hazaérve mikor Laci feljött msn-re meg is osztottam vele ezeket a gondolataimat.. Ő nyugtatgatott, hogy nyugi nincs baj velem, Isten szeret engem és tudjam különben nem hívott volna, nem jutottam volna el a Hit-Parkba sem.. Nem kell semmit tennem, hagynom kell, hogy Isten formáljon. Meglátom előbb-utóbb megtapasztalom állandó jelenlétét..
Emlékszem: úgy aludtam el, hogy kértem Istent, hogy ne haragudjon rám, bocsássa meg, de cseppet sem érzem magam közelebb magamhoz, mint az istentisztelet előtt..
Közben a mindennapjaim valamiféle vegyes fájó-váró várakozás töltötte ki, hisz azon a hétvégén volt esedékes a fiúnak az esküvője.. Emiatt is háború dúlt a lelkembe.. Kértem Istent, hogy segítsen: vagy adja nekem a fiút, ha úgy gondolja megfelelő társ volna nekem, vagy segítsen, hogy elfelejthessem az iránta táplált érzelmeimet..
Pénteken aztán az utolsó “szabad” emberként eltöltött estéjén a fiú felhívott és együtt töltöttük az éjszakát. Beszélgettünk, csókolóztunk.. És csodák csodája ez az este segített helyretenni a lelkemben a dolgokat.. El tudtam fogadni, el tudtam engedni őt.. Legalábbis másnap az esküvője időpontjában nem volt a szívemben fájdalom, nem volt nehézség.. Tudtam, hogy kettőnk, illetve hármunk közül én vagyok a legjobb helyzetben: én maradtam szabad.. Az érzés, mely szerint a fiú hülyeséget követett el megmaradt, a lányt és őt magát is sajnáltam, mert én tisztán láttam – előző nap nemegyszer szóba került – hogy a fiú érez irántam.. Hogy mit azzal nem volt teljesen tisztában, de voltak-vannak érzései.. És ez gáz.. Teltek-múltak a napok.. Közben volt Valentin – minő véletlen a nászuton lévő fiutól kaptam egy email-t – és a munkám is engedte, hogy ismét elmehessek a Hit parkba egy istentiszteletre.. Közben a magánéletemben nagyon nagy trauma ért: a 18 éves lányom elköltözött a barátjával egy vita miatt – amit ő provokált és nagyonis mondvacsinált volt.. Telefonon is csak annyit mondott, hogy felejtsem el, foglalkozzam a másik két gyerekemmel, “ő meghalt számomra”. Legszívesebben otthon maradtam volna, az előtérben kávézás közben sírva meséltem el Lacinak és Orsinak is a történteket. Mindketten egyetértettek abban, hogy ez az ördög műve és ígérték, hogy imádkozni fognak, hogy Isten avatkozzon be.. Megmondom őszintén, hogy nagylányom annyira makacs, önfejű és hebrencs hogy erre szinte semmi esélyt nem láttam.. Mikor elkezdődött az istentisztelet “szöveges” része – minő véletlen – Németh Sándor egy olyan asszony hálaadó levelét olvasta fel, aki legutóbb imát kért a neveletlen gyermekére, aki a kamaszkor miatt lázadt, elvetette, megvetette a szüleit, és aki Istennek hála azóta hirtelen gyökeresen megváltozott… Laci odahajolt és odasúgta: ez sem véletlen, hogy épp most hangzott el, ennek üzenet jellege van..
Most, ezalatt az istentisztelet alatt vettem észre először azokat az “áldásokat, isteni jelenléteket, szabadításokat” amik itt a Hit-parkban mindennaposak és igazolják  Isten jelenlétét. Gondolok itt olyan hirtelen feltörő nevetésekre, sírásokra és leborulásokra, “elfekvésekre” amiket megmagyarázni nem lehet.. A lefekvéseket úgy képzeljétek el, hogy az illető, akit megszáll a Szent Szellem, az Isteni jelenlét – ahogy megtudtam, ilyenkor valami nagy problémájára kap választ, vagy enyhülést, szabadítást – szóval az illető előbb sírni kezd, majd mintha valami súlyt cipelne előbb térdre esik, később óvatosan-lassan elfekszik.. Úgy fekszik kb 5-10 percig.. Első ijedtemben legszívesebben odarohantam volna, orvosért kiálltottam volna.. Laci gyengéden megfogta a karom és közben elmagyarázta a fent leírtakat.. Mit mondjak ijesztő volt.. Az istentisztelet végén elhangzott, hogy azok akik a teremben vannak és még nem születtek ujjá, térjenek meg, mondják el a megtérő imát. Hallják meg Isten hívó szavát, számoljanak le az elkövetett és rájuk szállt bűnükkel, fogadják el Jézus Krisztus kereszthalálát, eltemetését és feltámadását, mely értük-értünk történt megváltásként. Laci odahajolt és odasúgta: Ha gondolod kikisérlek.. Első reakcióm az volt (és ahogy hallottam mások is így voltak vele) – majd legközelebb.. De azért nem tudom miért, (dehogynem, mostmár igen: tudom) szóval elindultam kifelé oldalamon Lacival előre a színpadhoz.. Többen is így tettek, folyamatos taps és éneklés közepette jutottunk előre.. Felnéztem a színpadra és roppant kicsinek éreztem magam.. Ott egy ember (nem tudom a titulusát) elmondtam előttünk soronként a megtérő imát és mi mondtuk utánna.. Mondtam én is automatikusan.. és közben folyamatosan, akaratomtól függetlenül folyt, patakzott a könnyem… Mikor a végére értünk egy tiszteletes után ki kellett menni az előtérbe egy bekerített részre, ahol az idős keresztények imádkoztak értünk.. Imádkoztak hogy a megtalált uton maradjunk, hogy Istennel maradjunk.. Volt egy közös ima, aztán mindenkihez egyenként is odajöttek, ránk helyezett kézzel ajánlottak Istennek.. Nem sok minden maradt meg bennem az elmondottakból, inkább csak az érzés.. Valamiféle belső remegés, meg a folyamatos, akaratlan könnyezésem.. Elsőként Laci gratulált az ujjászületésemhez, majd csatlakozott hozzá Orsi is..
Másnap csoda-e? Én inkább Isteni gondviselést sejtettem a dologban: nagylánykám felhívtam, felvette a telefont, együtt ebédeltünk és teljesmértékben helyreállt a viszonyunk mintha két nappal előtte semmi-de semmi se történt volna.. Az első Isteni jelenlét amit tapasztaltam a megtérésem, ujjászületésem után! A jel, hogy igen, jó UTON vagyok, Isten szeret engem, figyel rám. Figyel rám, a családomra és ahogy a Biblia is kimondja: még meg se fogalmaztam a kérést, ő már tudja mire van szükségem.. Istennek hála érte!