Végvár napok-Eger
2009 augusztus 7. | Szerző: ildiko0610 |
Szervusztok!
Az elmúlt hetek alatt ismét sok benyomás ért, próbálom szép sorjában leírni.
Július elején egy istentisztelet előtt megkeresett Zsuzsa, akivel megtérésem után együtt jártam bibliasuliba. Ő egri, és hívott, hogy menjek el a gyüli szervezésében nemsokára megrendezésre kerülő végvár táborra. Azt mondta a szállásra ne legyen gondom, sőt hozhatok magammal tesót, akiket szintén szívesen lát. Erika és Helén, akikkel 40 napos böjtláncban vagyunk örömmel mondott igent, így július utolsó hétfőjén vidáman indultunk neki az útnak. Bár Zsuzsival most találkoztak először, nagyon hamar összhangba kerültek ők is. A szállásunk Zsuzsi testvérének köszönhetően nagyon príma volt, ráadásul a házban egy pizzéria is működött (ha valaki Egerben jár jószívvel ajánlom a Robinson pizzázót, nagyon finom a pizzájuk).
Reggel fél hétkor imával kezdődött a nap, majd a reggeli után istentisztelet volt. Első nap csatlakoztunk Henrikhez és a csapatához és bár vonzó lett volna más evangélizációs csoport munkájába is belekóstolni, közös elhatározással maradtunk hűségesek, ami az utolsó nap hatalmas áttörésével mindannyiunkat nagyon nagy örömmel töltött el. Az a nagyon erős katolikus szellemiség, bálványimádás ami Egerben és a környékén volt, érezhetően az egy hét elmúltával engedett a szorításból és az összesen 39 helyszínen folyó evangélizáció igen sikeres volt, majd 500 ember mondta el a megtérő imát. Dicsőség az Úrnak! Fantasztikus volt az a szellemiség ami az egész tábort jellemezte, mindannyian megtapasztaltuk az Úrnak azt a fantasztikus kenetét a szellemünkben, amikor teljesen igeien “egész nap imádkoztunk, fohászkodtunk” és ebben semmi erőltetés, semmi kényszer nem volt,egyszerűen csak a szellemi falaknak, korlátoknak az összeomlása amely által tapintható volt az Úr jelenléte, szeretete. Folyamatosan töltekeztünk Szent Szellemmel, aztán kimentünk hirdettük az evangéliumot, majd a Szent Szellem ismételten betöltött bennünket, mint a bibliai példában is írva van: addig folyt az olaj, amíg minden edény meg nem telt.. Nagyszerű érzés volt! Az utolsó estén az Eger Hotelben egy Friderika koncerttel fejeződött be a hét, ahova minden érdeklődöt meghívtunk. Nagyszerű hír: több mint 600-an voltak!
És ami még külön nagyszerű: Péntek délután Csilla lányom is lejött, sőt az evangélizációra és a koncertre is eljött. Beszélgetett az egyik pásztor feleségével, és bár a szájával mást mondott Ági biztatólag felém fordult és azt mondta: ez a lány akármit mond is a szívével már az Úré! 🙂
Itthon kiderült, hogy rákeresett a neten Friderikára, az ő honlapjára, sőt a boltban elkezdett dúdolni valamit: kiderült hogy az egyik dicséretet..:-)
Dicsőség az Úrnak, ha a látható világban még nincs is, de hiszem, hogy az Úr mindennap közel viszi az egész családomat a megtéréshez.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: