A sorsod a Te kezedben van!

2009 december 25. | Szerző:

 Először is áldott, békés ünnepeket szeretnék kívánni minden blogolónak és blog olvasónak! Jó régen nem írtam.. Pedig – dicsőség az Úrnak – csodák történnek a környezetemben. Októberben először voltam “gyülis” esküvőn, olyanon ahol a párválasztás az Úr kegyelméből történt, az Úr akarata szerint. Sokan görcsölnek a világban a társválasztással: próbálkoznak, hátha összejön. De könyörgöm: Mekkora az esélye annak, hogy Te megtaláld isteni segítség nélkül azt, aki “csont a csontodból”? Mert hiszen mindannyiunknak van egy ilyen párja. Azóta már három ilyen esküvőn is részt vehettem és állíthatom: az Úr által szerzett házasságokban a felek még külsőleg is hasonlítanak egymásra. És ami még nem mellékes: amit az Úr egybeszerkeszt, azon a pokol kapui sem vesznek erőt, ha a felek az Úrban maradnak.

Novemberben volt egy háromnapos konferencia is, aminek az időtartama alatt vendégül láthattam a székelykeresztúri pásztort és feleségét. Elmentünk anyuhoz is, aki épp Hajdúszoboszlóra készült “telelni” a nyugdíjasklubbal. A pásztor és felesége bizonyságot tett neki, mire anyu – életében először – elismerte, hogy be kell vallja, hogy először csak “hülyeségnek” gondolta ezt az egész hitet, de látja nemcsak az életkörülményeimben, hanem bennem is a változást. Kérték őt hogy akkor fogadja be ő is a szívébe Jézus Krisztust, ne utazzon el így. Ő erre sírva fakadt és azt mondta: legközelebb..

Vasárnap elutazott, majd péntek hajnalban telefon ébresztett: Édesanyám Debrecenben van a kórházba. Azonnal indultam. A telefonon megkapott számon hívtam a kórházat, az orvost, aki azt mondta: Értesítsem az öcsémet is, és nagyon gyorsan menjünk hogy el tudjunk búcsúzni anyutól. Telefonáltam az öcsémnek, aztán egész végig imádkoztam. Most így utólag leírhatom: Dicsőség Istennek egy pillanatig sem volt bennem az, hogy elveszítem anyut. Tudtam, hogy amit Isten megígért – hogy senki nem tanítja az atyjafiát Isten ismeretére, mert mindannyian ismerik őt – a mi életünkre is igaz, igaz lesz. Ráálltam egy jó pár Igére, Igazságra, azokat minden nap megvallottam – és megint csak azt kell mondjam: A hit működik. De ne szaladjak előre ennyire.

Ahogy megérkeztem a kórházba anyu fél-kómás állapotban volt egyedül az intenzíven egy “kalitkában”. Eszembe jutott, hogy Jézus a gutaütöttekből démonokat űzött a Biblia szerint, így miután megköszöntem az Úrnak, hogy édesanyám él, megparancsoltam a halál, a pokol, az agyvérzés szellemének hogy azonnal hagyják el az Ő testét Jézus nevében. Abban a pillanatban volt egy szabadulása – dicsőség Istennek – így már megkönnyebbülve hagytam el a látogatási idő végén a kórházat. A professzor elmondta, hogy ott volt az agyvérzése ahol az agyvíz van, hogy már túl van egy életmentő műtéten és ha “megéri a másnapot” akkor ismét meg kell műteni, hogy az állapotát stabilizálni tudják. Elmondta, hogy 1 % esélye volt, hogy magát az agyvérzést túlélje, annyira veszélyes volt és 5 % -ot adott annak, hogy a következő műtétet túléli.. Nem szeretném itt felsorolni, hogy mikor mennyi esélyt adtak az éppen következő műtétnek, napnak, de végig nagyon alacsony volt. Végig mosolyogva írtam alá a papírt és hangosan is kimondtam, hogy abban a pár százalékban benne lesz, hiszen Jézus Krisztus a doktorok doktora.. Először – meg kell valljam – úgy néztek rám mint egy fanatikusra, aztán ahogy teltek a napok, hetek látták a hitem, hogy végig ott ülök a szobában, olvasom hangosan anyunak a Bibliát, hogy nem rendülök meg akkor sem, amikor tüdőgyulladás miatt 40.6 fokos láza van és az antibiotikumos kezelésre sem reagál a szervezete éreztem a tiszteletet. Sőt! Alkalmam nyílt többekkel – orvosokkal és nővérekkel – beszélni Istenről és a hitről. Volt idő, hogy mikor áthozták mentővel Debrecenből Budapestre a pesti orvos fölényesen azt mondta: Nem fog járni, beszélni, nem lesz személyisége. Én pedig azt mondtam: Nem igaz, mindene az Úrtól rendelt tökéletes harmóniában fog működni. Azt mondta az orvos, hogy hát ez nem így van, ő látja a leleteket. Én pedig szintén mosolyogva: Lehet hogy Ön látja a láthatóba, de szerencsére nekem Isten Igéje azt tanítja, hogy ne a láthatóra nézzek.. Ma már ez az orvos épp a napokban azt mondta, hogy természetfölötti csoda, hogy anyu beszél és eszik…:-) Dehát Isten a csodák Istene! Lehetetlen, hogy az amit a bibliában Isten megígért az ne úgy legyen, hisz Ő nem ember hogy hazudjon!

Történt egy érdekes eset is: Épp a büfében olvastam a bibliát, mikor egy fehér köpenyes hölgy odajött hozzám hogy miért hívtam? Mondtam, hogy valami félreértés, én épp bibliát olvasok, fel se néztem, nem hívtam. Mire a hölgy ajánlani akart a kórház által támogatott “csodaszerből” amit én köszönettel visszautasítottam azzal, hogy csoda csak Jézus Krisztusban van. Erre a hölgy engedélyt kért hogy leüljön, kérdezett egy-két dolgot aztán sírva fakadt. Elmondta a problémáit, elmondtam hogy mindezekre a választ megtalálja a Bibliában, az Úr Jézus Krisztusban. Sokat és sokszor beszélgettünk azután és azóta is: mára már Ő is Isten gyermeke, befogadta az Urat a szívébe – dicsőség érte Istennek.

Anyu közben felkerült Debrecenből Budapestre. Itt először azt mondták, hogy nem lesz többé épkézláb ember belőle, béna marad, nem fog tudni kommunikálni stb. Én ezeket megtörtem, sosem fogadtam el. Mára már hála Istennek kommunikál, eszik és alig várjuk hogy a kórházat is elhagyhassa, de hisszük, hogy ennek is megvan már az Istentől elrendelt időpontja. Nagyon hálás vagyok a gyülekezet imaszolgálatának, és azoknak a testvéreimnek akik velem együtt imádkoztak édesanyám állapotáért. Tudom, hogy az imának rendkívül fontos szerepe van: Isten szemei az igazakon vannak, fülei pedig azok kiáltásán. Mindannyiunk feladata, hogy segítsünk egymásnak, hordozzuk egymást imában ezekben a nehéz időkben.

Még egyszer mindenkinek áldott, békés ünnepeket kívánok és azt, hogy mindannyian jussatok el Isten teljes megismerésére! Emlékezzetek meg mindannyian, hogy maga Jézus Krisztus a Szeretet, aki azért jött, hogy mindenkinek aki hisz őbenne örök élete legyen. Ezekben a napokban nyugodjatok meg, keressétek a békességet, az egymás felé fordulást, a szeretetet. Szakadjatok ki az egész évben jellemző rohanásból, lassítsatok, keressétek az Élet értelmét: Jézus Krisztust. A Biblia azt mondja az élet nem evés és ivás, hanem szeretet, békesség és igazság. Jézus azért adta az életét, hogy ne kelljen átkokat, bűnöket cipelnetek, hanem a benne való hit által szabadok legyetek. Gondolkodjatok el, keressétek most ezekben a napokban az Urat, mert Ő megtalálható. Ha valaki szívéből keresi akkor ajtót nyit, nem erőszakos, Ő nem fog rád erőszakolni semmit, de ha keresed gyökeresen pozitívan megváltozik az életed. Ne feledd: a sorsod a Te kezedben van!

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!