Gyűlölet beszéde helyett
2010 március 28. | Szerző: ildiko0610
Szervusztok!
Gondolom nem csak nekem van ebben a városban elegem a plakátokon megjelenő gyűlöletből, erőszakosságból, magamutogatásból.. Konkrétan most a választási plakátok “sokszínűségéről” beszélek. Arról, hogy a Nép, vagyis az én nevemben gyűlölettől fröcsögjenek, megtorlásról, ítélkezésről beszéljenek.
Beindultak az események, elkezdődött a visszaszámlálás. És én most nem a választásokig hátra lévő két hétre gondolok. Az Ószövetségben és az Újszövetségben is számos prófécia van az utolsó idők történelméről. Természetesen, mint újjászületett keresztény nagy várakozással és nagy reménnyel várom Jézus Krisztus visszajövetelét, de ahogy Jézus is mondta: az aratni való addig még sok, még sok ember van a sötétség oldalán, sok ember nem ismerte meg még az Urat, nem döntött a jó oldal mellett. Kenneth Haginnek volt egyszer egy látomása. Az Úr akkor már elhívta őt, de ő még nem szánta oda magát teljes szívvel a szolgálatra. Szóval egyszer csak Hagin látta saját magát felemelkedni a földről, fentről hatalmas tömeget látott különböző nemzetiségi ruhákban masírozni valami felé. Kíváncsi lett, még magasabbra emelkedett és a menet elejére szállt. Ekkor látta, hogy a tömeg egy szakadék felé tart, aminek az aljában égő tó van. Az elöl levők mikor látták hogy hova vezet a következő lépésük megpróbáltak visszafordulni, de a tömeg nyomása taszította, lökte őket a pokol felé. Isten ezután szólt Haginhez: Menj, hirdesd az evangéliumot, mert a poklot, a tűzet nem az embereknek készítettem, hanem a bukott angyaloknak. Menj, mentsd meg az enyéimet! Hirdesd, hogy aki hisz a Fiam, a Názáreti Jézus nevében az megmenekül. Annyira megdöbbentő, ijesztő volt a látomás, hogy Keneth Hagin ezt követően több mint 50 évig világhírű evangélista lett és több millió embert vezetett a szolgálata során az Úrhoz.
Arra utaltam az előbb, hogy beindultak az események, amit minden Biblia olvasó ember ismerhet, amit a Biblia utolsó időknek nevez. Azt mondjaPál a Timótheusnak írt levelében az utolsó idők ámítóiról:
“Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állanak be.
Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok,
Szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértékletlenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői.
Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői.
Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld.”
Az hogy az emberek magukat szeretők és pénzsóvárgók gondolom nem kell senkinek se külön ecsetelni. A világtörténelem során a tisztátalanság, az erkölcsi fertő, az, hogy a rosszat jónak mondják sem volt még ilyen széles körben elfogadott mint napjainkban. Vannak akik azt mondják magukról, hogy “keresztény” párt, és Isten nevében gyűlöletről fecsegnek. Itt most a Jobbikra gondolok. A szőr feláll a hátamon mikor Morvai Krisztina videóját nézem, amint Isten áldjon benneteket felkiáltással elkezdi a mondanivalóját – és aztán szítja a gyűlöletet zsidó, cigány, multi és szinte az egész világ ellen. Aki nem vele, velük van az ellenség, azon “bosszút állunk, megtoroljuk, ítélkezünk, börtönbecsukjuk” – szól a vendetta. Keresztény párt. Ekkora sületlenséget. Mindenfajta címkét aggasztanak magukra, mint a kínai piacon. Ott se minden az aminek látszik, itt is a kereszténység címke használata megtévesztés. Jézus Krisztus azt mondta: “Irgalmasságot akarok és nem áldozatot”.
Mind az Ószövetség, mind az Újszövetség legnagyobb parancsa amit Jézus meg is erősített a szeretet és nem a gyűlölet. Aki nem szereti az embertársát akit lát, hogy szereti Istent akit nem lát? (1 János 4:20) A gyűlölet, a gyűlölködés még soha nem hozott semmi jót a történelemben, miért van az, hogy emberek beállnak és saját sikertelenségüket, saját frusztráltságukat a gyűlölet beszédébe, annak hallgatásában és tömjénezésében élik ki? Tudom, hogy rengeteg lopás, szabad rablás folyt ebben az országban és nemcsak az elmúlt 20 évben. Tudom. Én is itt élek, de… Isten azt mondta: Enyém az ítélkezés és megfizetek mindenkinek. Azt mondja a Biblia, hogy a föld és az ég elmúlik, de Isten beszéde megmarad örökre. Emberek, hozzátok szólok: gondolkodjatok el józan, higgadt fejjel! Az aki ítélkezik, egy kalap alá vesz minden zsidót, cigányt, multit stb-t holnap nem lehet, hogy téged is betesz egy sablonba? Ha valaki gyűlöli az embertársát, mert az valamelyik általa elítélt, megítélt csoportba tartozik holnap nem támadhat ellened? Miből gondolod, hogy az aki gyűlöli az embertársait az az embertársai érdekeit fogja szem előtt tartani és nem a sajátját ha hatalomra jut? Azért mert most még nem vagy a megnevezett gyűlölt embercsoportban?
Isten a Bibliában egyértelművé teszi, hogy a zsidók az Ő választott népe. Ezt egyik nép sem mondhatja el magáról. És lehetek én bármilyen nagy magyar, Jézus Krisztus akár tetszik akár nem egy zsidó nőtől Máriától született meg. Mária tehát nem a magyarok megmentője, nem a magyarok nagyasszonya, boldog asszonya meg mit tudom én micsoda. Szóval Jézus Krisztus zsidó volt, és Isten választott népe a zsidó nép. A bibliai próféciákban a zsidó emberek bálványimádása miatt Isten azt mondta, hogy elfordul “egy időre” a zsidóktól, hogy szétszórattatnak a világ minden tájára, de azt mondta, hogy az utolsó időkben összegyűjtettnek. Ez az összegyűjtetés 1948-ban mikor Izrael állama megalakult elkezdődött. Ezzel Isten óráján a visszaszámlálás megkezdődött. Ha valaki figyelmesen elolvassa a János jelenéseket, akkor az utolsó idők jeleiből számos megvalósulását beazonosíthatja.
Bizonyára feltűnt már valamennyiötöknek, hogy míg gyermekként nem hallottatok ennyi földrengésről, tájfunról, hurrikánról, cunamiról (én azt sem tudtam pár évvel ezelőttig hogy mi az) mostanában a napi hírekben szinte minden napra jut egy. A múltkoriban olvastam, hogy azt hiszem az 1700-as évektől tartják nyilván a földrengéseket szerte a világon. És amíg az 1700-as években csak mintegy 25, az 1800-as években 60, az 1900-as években 200, 2000-től viszont 2500 földrengést regisztráltak. Gondoljatok bele, és gondolkodjatok el: Az idén már több mint kétszázezer ember vesztette életét földrengésben!
Ezelőtt húsz évvel a rendszerváltás körül, vagy előtte ha valaki nekem azt mondta volna, hogy az emberek Magyarországon is éhezni fognak bolondnak tartottam volna. Úgy gondoltam az az afrikai viszonyok miatt van, a túlszaporodás, a lehetetlen természeti adottságok okozzák. Soha nem gondoltam volna, hogy Magyarországon, ezen a kedvező mezőgazdasági adottságokkal rendelkező országban valaha is éhezni fognak az emberek, pedig akkor már a felmelegedéssel ijesztgettek bennünket. A felmelegedés még nem lenne ok ebben a térségben, de az EU-hoz való csatlakozás megölte a virágzó mezőgazdaságot, az emberek a háztáji művelése helyett rászoktak a segélyezésre. Ma – megdöbbentő – de országunkban 1.3 millióan élnek mély szegénységben, vagyis éheznek.
Ez is egy jel lehetne, hisz Jézus beszélt róla, hogy az utolsó időkben lesznek földrengések, éhínségek.
De ha tovább vizsgáljuk és elemezzük a Bibliát más prófécia is elgondolkoztathat bennünket.
A gazdasági válság következtében Amerika világ uralmi nagyhatalma megingott, az amerikai embereknek rá kellett döbbenniük arra, hogy nem ők irányítják már csak a piacot, alkalmazkodniuk kell más tőkeerős országokhoz. Amerika világpolitikai hozzáállása jó ideje meghatározta a világtörténelmet. Így volt ez Izrael-Amerika esetében is. Izrael biztos szövetségese volt Amerika, a Közel Keletről jövő nyomásoknál Izrael mindig számíthatott Amerika támogatására. Alig három hete ez is megdőlt. Obama kétes nyilatkozatokat tett, és igyekszik Irán felől megközelíteni a békét, az iráni szemszöget képviselni, támogatni.
Izraelre nagyon nagy nyomás nehezedik a világ majd minden országa felől, a zsidó ellenesség, a fasiszta eszmék fellángoltak, nemcsak Magyarországon, de számtalan országban is. Hatalmas nyomást gyakorolnak Izraelre, Jeruzsálemtől akarják megfosztani a zsidó államot. Ahogy a jó előbb írtam Isten Izraelt, Jeruzsálemet, a zsidó népet kiválasztotta magának. A bibliai próféciákban (ahogy az Ezékielnél, Ézsaiásnál, Zakariásnál is olvasható) az utolsó időkben Isten visszatér a választott népéhez és természetfeletti módon megsegíti őket.
Ahogy Zakariás írja: “
Ímé, én részegítő pohárrá teszem Jeruzsálemet minden körülte való népnek; Júdának is az lesz, mikor ostromolják Jeruzsálemet.
És azon a napon lesz, hogy nyomtatókővé teszem Jeruzsálemet minden népnek; aki emelni akarja azt, mind szakadva-szakad meg, noha összegyül ellene a föld minden pogánya.
Azon a napon, így szól az Úr, megverek minden lovat rettegéssel, a lovagját pedig őrültséggel; de a Júda házát nyitott szemmel nézem, a népeknek pedig minden lovát vaksággal verem meg”
A helyszínt már 2500 éve ismerjük. A díszletek a helyükre kerültek. A főszereplők készen állnak. Bármikor felgördülhet a függöny. Armageddon, az emberiség legnagyobb drámája. A történelemben most először valósulhatnak meg szó szerint az évezredekkel ezelőtt leírt drámai események. Bármikor beindulhat a Biblia drámai forgatókönyvében előre jelzett folyamat. Olyan évek előtt állunk, amelyek örökre megváltoztatják a Földet. Érdemes felkészülni! A Biblia azt mondja: áldott az aki a zsidókat áldja, átkozott az aki átkozza. Ezért sem mindegy sem a saját egyéni életünkben, sem az ország jövője szempontjából, hogy beáll-e ez az ország a zsidók elleni gyűlölködésbe, az antiszemitizmusba, az anticionizmusba. Isten azt mondja az Igében: minden kiontott vért számon fog kérni. És Isten nem ember aki hazudjon. Van ennek a nemzetnek éppen elég felelőssége például a zsidók deportálásában, a kommunista rezsim alatt elkövetett “nép nevében” elkövetett gyilkosságokban, nem kellene még tetézni, még megfejelni. Nem a gyűlölet beszédét kellene hirdetni a “nép nevében” hanem inkább a szeretetét. Hiába gyűlölködik az az ember aki elvesztette a munkahelyét, akinek az élete nem jó irányban halad, a Biblia azt mondja, hogy nem emberekben kell reménykedni, hanem az Úrban bízni.
Fontos az egyéni, családi életben ugyan úgy hogy ezek szerint éljünk, hogy istenfélelemmel éljük a mindennapjaink, és aki féli az Urat az nem ítélkezik, nem gyűlölködik, hanem szeretettel próbálja a világot jobbá tenni. A szeretet épít, míg a gyűlölet rombol. Hiszem, hogy ez az ország úgy tud, úgy tudna kilábalni a szűk esztendőkből, ha felelősségteljes politikát folytatna, ha a politikusok befejeznék a gyűlölet politikáját, az egymásra mutogatást. Ahogy azt láthattuk, láthatjuk az egymásra mutogatás, a hibáztatás nem vezet sehova, felelősségteljes átgondolt gazdaságpolitikával van esély a kilábalásra.
És egy videó… Ugye nem vállalunk velük közösséget?
http://nehallgass.com/2010/02/
Átokból az áldásba
2010 május 15. | Szerző: ildiko0610
Lassan feláll az új kormány, az új országgyűlés, felállnak az új bizottságok. Az emberek lassan talán rádöbbennek, hogy a jólétük nem egy kormányváltástól függ, nem emberek fogják őket az áldásba bevezetni. Rádöbbennek? Nem tudom. De szeretném. A Bibliai azt mondja:
Istenre kell nézned. A szocializmusban az emberek megszokták: segélyeket kérünk, sírunk, kérvényeket írunk. Majd valahogy meg leszünk áldva, hogy valahogy tudjon az életünk folyni.
De mire tanít a Biblia, Isten írott Beszéde?
Az Atyádtól kérjed! Ne az állam atyádtól, hanem a Mennyei Atyádtól kérjed az áldásokat! Írjál neki kérvényt! Nyújtsd be a kérvényedet!
Azt mondja utána: „Áldást parancsol melléd az Úr.” Látod? Parancsol. Mikor? Mikor hallgatod az Igét. Amikor megcselekszed az Igét, akkor mit csinál? Parancsol az Úr. Áldást parancsol az Úr. Hozzád, melléd.
„A te csűreidbe”. A bankszámládra.
„Mindenben, amire ráteszed a kezedet arra áldást parancsol az Úr.” „Azon a földön, amelyet az Úr ad neked.”
Látod? Azt akarja, hogy elfoglald azt a földet.
Az Úr felkészít magának szent néppé. Ez is egy áldás. Ez is hozzátartozik Isten áldásaihoz.
Az, hogy te Isten népének a tagjává váljál. Látod? Nem tudsz elkülönülni, nem tudsz magányos harcosként, elkülönülten az Úrban hinni. Mindenképpen az Isten népe közé kell tartozzál.
Itt van benne az Igében.
Vagy felvállalod: akkor van áldás, vagy nem vállalod fel – rokonság előtt, munkatársak előtt, vagy mások előtt, – félsz és azt mondod: hát ezt nem tudom felvállalni, még hülyének néznek, kiutálnak, szektásnak néznek.
De akkor is.
Te döntsd el: mit akarsz? Áldást?
Azt mondja az Úr, hogy az áldáshoz tartozik, hogy felkészít magának téged szent néppé.
Ebben is óriási tanítások vannak, hogy vedd észre ember! Az Úr építi a bárkáját.
Ugyanolyan időszak jön, mint Noé idejében. Lót idejében.
A menekülő utat intézi az Úr. Építi a bárkát.
Csak most nem fizikai, fából készült építmény lesz a bárka, hanem az egyház, az igazi egyház amelyik újjá született, valóságosan újjá született, valóságosan HIT-re jutott emberek fogják alkotni ezt a bárkát.
Azok tudnak kimenekülni az egész aposztáziából, az egész apokalipszisből, ami rá fog szakadni erre a földre.
Erről szól a mai időszak.
És figyeljetek ide!
Ha csak a próféciákat nézzük például a Hóseás prófétánál leírtakat, aki azt mondja, hogy „két nap múlva, a harmadik napon fel fog támasztani az Úr.”
Azt mondja Péter apostol, hogy ezer esztendő olyan az Úrnál mint egy nap, egy nap pedig, mint ezer esztendő.
Vegyétek észre, hogy maga az egész föld, maga az egész társadalom, ahogy zajlanak ezek a dolgok, ahogy zajlanak a társadalmi folyamatok, zajlanak a szociális folyamatok meg minden ami ebbe benne van, tehát az emberi élet különböző területei – csak azt lehet látni, hogy romlik minden. Bármerre nézel, családodban, munkahelyeden, szűkebb közösségedben, országodban, a világban – mindenhol.
Ne abba gondolkodjál, hogy még több ezer évig ez fenn fog így állni, ahogy fenn áll így ez az egész. Kétezer évet mondott a próféta, a prófétai időszámítás kétezer évben van megállapítva.
Jézus amikor meghalt és feltámadott, – tehát ettől az eseménytől – ez körülbelül időszámításunk után 30-as években volt,- akkor kettőt találhatsz, hogy még körülbelül még mennyi időt enged meg még Isten ennek a világnak.
Nem véletlen folyamatok zajlanak a világban. Nem véletlen folyamatok zajlódnak a társadalmakban. Nem véletlen az integráció, az euróhoz való integráció.
Vegyétek észre: minden folyamat bele folyik abba a célba, amit Isten már több ezer éve határozott meg.
A biblia beszél arról, hogy lesz egy egységes európai birodalom. Ez nem olyan nagy show. És pláne ilyen diktátumokkal. Ráadásul nem is demokratikus az Európai Unió. Nem tudom, hogy látjátok-e ezt? Nem demokratikus az Európai Unió, ami mögötte van.
Azt tőled senki nem kérdezi meg, hogy ők mit csináljanak ott. Ott a nemzetekből, az emberek, akik oda bekerülnek nem a nemzetet képviselik, hanem az Európai Uniót képviselik a nemzettel szemben, a nemzetükben. Pedig te küldted oda, te szavaztad meg, hogy oda menjenek.
Ugye amikor meg akarták szavazni az alkotmányát, akkor nem szavazták meg, mert ugye ha egy állam nem szavazza meg, akkor az egész, aki ebben benne van akkor hiába szavazza meg. Kitalálták azt, hogy lehet szavazás nélkül alkotmányt – egy paktummal, vagy valamilyen szerződéssel – lehet megalkotni, hogy törvényszerűen tudjon ez menni. Amikor meg fogják határozni, hogy ki legyen az Európai Unió vezetője, azt nem tőled fogják megkérdezni, azt ők meg fogják szavazni.
Feláll ugyanaz a rendszer.
Vegyétek észre!
Az egész egy kétezer éves időszak. Egy szünet jött be Jézus feltámadása után és mennybe való elragadtatása után, ami alatt hagyta Isten, hogy menjen a maga útján az egész világ, de a történelem végén, ugyanazok, ugyanazok a szereplők fel fognak állni, hogy ez a szünet befejeződjön.
Jézus, amikor feltámadott volt Izrael és amikor visszajön akkor megint van Izrael. Kétezer évig nem volt. És most megint 1949 óta van, létezik Izrael.
Akkor volt Római Birodalom. Most van Római Birodalom? Hát azt látjuk, hogy épül.
Ha összeveted az ókori Római Birodalmat a mai Európai Unióval, akkor láthatod: Épül. Megmaradt a római jog, megmaradt a római vallás, van cirkusz (csak most televíziónak hívják, és show-műsoroknak) nem kell elmenni valahová egy stadionba, elég otthon bekapcsolnod és már résztvevője vagy a cirkusznak. Minden ugyanúgy áll fel.
Miért? Mert jön Jézus Krisztus.
Mert lassan Isten ránéz az órájára és azt fogja mondani Jézusnak, hogy „indulhatsz Fiam! Fejezd be azt amit elkezdtél! Elég időt hagytam nekik. Elég idejük volt, hogy átgondolják az életüket.”
És akkor utána már nem az lesz az üzenet, hogy Isten szeret téged. Most még van ez az üzenet.
Jézus is, amikor kinyitotta Ézsaiás próféta könyvtekercsét – a Lukács evangéliumában le van írva – akkor elkezdte felolvasni: „Az Úrnak a Szelleme van énrajtam, felkent engem az Úr, azért, hogy – mit csináljak? – evangéliumot hirdessek, jó hírt, örömhírt hirdessek. Szegényeknek, a foglyoknak szabadulást, a vakok szemeit megnyissam – és meggyógyítson embereket az Úr, foglyokat hozzon ki, megtört szívűeket gyógyítson meg.”
És azt mondja: „azért, hogy hirdessem az Úrnak a kedves esztendejét.” Utána fogta Jézus és betekerte a tekercset.
De az folytatódik tovább! Hogyha megnézed az Ézsaiásnál azt a részt, amit felolvasott Jézus – még abban a mondatban, csak a fél mondatot mondta el Jézus mikor azt mondta, hogy hirdessem az Úr jókedvének az esztendejét, – de az azzal folytatódik, hogy az Úr bosszúállásának a napját.
És ott Ő ezt már nem mondta. Ő azt mondta, hogy most még az Isten jókedvének az esztendeje van. Ez van felajánlva Neked. Most van lehetőséged Isten jókedvével találkozni, Isten örömével találkozni.
De ne felejtsd el a teljes képhez az is hozzátartozik azt mondja a Rómaiakhoz írt levélben Pál apostol hogy az emberek az Isten keménységével is találkoznak.
Mert Isten nem egy ilyen cukormázas, szeretetbe öntött valaki. Ő csak Jézus Krisztus miatt, most azt mondta, hogy a haragomat lefojtom magamba. A dühömet lefojtom magamba és adok az embereknek időt, hogy térjenek meg, hazugságaikból, lopásaikból, paráznaságaikból, mindenféle bűneikből, káromlásaikból, mert most van erre idő. De eljön az a pont, amikor Isten azt mondja: ezek nem akarnak semmit sem tanulni.
És nézzétek meg, hogy egyre jobban széjjel választódik a világ. Egyre jobban beszűkül a döntési képesség, és a döntési lehetőség. És egyre jobban szippantja be magába.
A bűn az nem csak önmagában egy cselekedet, hanem a bűn az ideológiát képvisel.
Vegyétek észre. A marxizmus ideológiája gyártja a lázadó embereket.
Hogy gyártja? Nagyon egyszerűen.
Csak ideológiailag tanítsák meg az embereknek, hogy Isten nincs és utána már automatikusan az Isten szavát nem fogják hallgatni, nem fogják megcselekedni. És azt az embert, aki nem hallgatja az Isten szavát és nem cselekszi, azt egy szóval le lehet írni, hogy kicsoda. Lázadó.
Értitek?
A bűn nem egyből cselekedetekben jelentkezik, hanem ideológiai szinten jelentkezik a társadalomban.
Ő nem azt mondja, hogy én vagyok a bűn. Hanem olyan ideológiát, olyan filozófiát, magaslatot épít fel az emberekben, olyan oktatást ad az emberekbe, hogy ennek a következménye az emberi életben a lázadás és Isten tagadása. És ezek az emberek pedig Isten ítéletével és átkával találkoznak. Sajnos ezt kell mondanom nektek. Az átok ott kezdődik.
Az átokról eszembe jut Daróczi Dávid. Annyi mindent írtak róla. Én is írtam itt (ennek kapcsán tettem fel egy megtörtént esetet egy lányról, akit démonok haraptak meg.) Démonok igen is vannak. Azt mondja Isten Igéje, hogy azokat akik nem hallgatnak az Ő szavára, Beszédére azokat átadja a sötétség fejedelmének. A sátánnak ott vannak a szolgái, akik a démonok. Akik azon igyekeznek, hogy leuralják az embereket. Sokan azt mondják: A kereszténység a gyengéké. No az ilyen emberek abszolút nincsenek tisztában a szellemi valóságokkal. Azzal, hogy egy kereszténynek, ha fejlődni, növekedni akar az Úrban, Isten áldásaiban akkor minden nap meg kell harcolnia, szellemi lényekkel, hatalmasságokkal és nem csak harcolnia kell, győztesnek is kell lennie Jézus Krisztusban. Isten szabadságot adott nekünk. Azt mondja a Biblia, hogy ahol Isten Szelleme ott a szabadság. A sátán az, aki leural, aki uralkodni akar rajtad. Isten Igéje azt mondja: Mindent szabad nekem – de nem minden használ. Marlyn Hickey mondott egyszer egy történetet ezzel kapcsolatban. A repülőgépen amikor az útitársával beszélgetett az, mikor megtudta, hogy egy pásztor az útitársa azt mondta neki, hogy hú maga soha nem ihat, soha nem cigizhet stb. Ő viszont azt mondta: Téved, szabadságom van. Ihatok, cigizhetek – de mivel szabad vagyok, dönthetek úgy hogy nem teszem, mert szabad akaratom van. Gondolj bele. Az aki naponta elszív 1-2 doboz cigarettát, vagy berúgik, elkölti a pénzét, mindenét alkoholra az szabad? Dönthet szabad akaratából? Dönthet, csak sajnos az esetek többségében előbb-utóbb visszaesik és még súlyosabb lesz az állapota. Szép lassan megszűnik a kontrollja, az önuralma.. A szenvedélyek leuralják. Ilyen a kábítószer is. Először lehet hogy jó, hogy felszabadít.. De aztán kő keményen megkötöz. És ha az emberek tudomást vesznek róla, ha nem akkor is ezeket a függőségeket a sátán szolgái a démonok okozzák. Szabadulni – véglegesen – csak Jézus Krisztusban lehet. “Jézus az aki megszabadít”. “ahol Isten Szelleme ott a szabadság.”
Sajnálom Stohl Andrást. Sokan gyalázzák őt mostanában. Pedig szegény, szerencsétlen, démonizált ember, olyan mint nagyon sokan még ebben az országban.
Jézus azt mondta, hogy EZÉRT jött. Hogy a betegeket, a megkötözötteket meggyógyítsa. Addig, amíg az emberek azonban önmagukban, a pénzükben, a pozíciójukban, a tehetségükben, a hatalmukban bíznak nem tudnak közel kerülni Istenhez. Isten Igéje azt mondja: Mindenben – még a tehetségedben is – meg kell lásd Őt. Tőle van minden. Még a következő lélegzetvételed is.
Remélem – bízom benne – hogy most Isten el tudja őt érni. Akkor amikor az emberek szíve megtört, mikor alázatos akkor tudják megtalálni Őt.
Erről eszembe jut egy történet. A gyülekezet karitatív szervezetével tavaly előtt Erdélyben voltunk. Ott Székelykeresztúron elmentünk a helyi gyülekezet istentiszteletére. A végén a pásztor szólt az emberekhez, kérdezte, hogy van-e olyan, aki még nem ismeri Jézust, aki be szeretné fogadni a szívébe. Ketten-vagy hárman jöttek előre. Miután vége lett az alkalomnak odamentem hozzájuk és elmondtam saját bizonyságomat. Hogy azt, amit én majd negyven év alatt összekutyultam az életemben azt Isten két év alatt rendbe tette. Biztattam őket, hogy maradjanak meg a keskeny úton amire aznap ráléptek. Ezek után hozzám lépett egy jóképű fiatal srác. Azt mondta mélységesen egyetért velem, engedjem meg, hogy elmondja a saját történetét.
Már nem emlékszem a nevére, csak a történetre.
Tehát a fiú egy Romániai viszonylatban is gazdag család egyetlen gyereke. Mindent mindig megkapott a szüleitől. Habár már befejezte az iskolát élte a maga léha, magabiztos, elkényeztetett életét. Törvényen kívülinek képzelve magát, olyannak, akinek minden mindig sikerül, tudva, hogy ebben az eltorzult világban szinte minden megkapható pénzen.
Aztán a haverjai elhatározták, hogy átjönnek Magyarországra. Hívták, hogy jöjjön velük. Jó bulinak tűnt. Nem tudott semmiről. Arról se, hogy a haverok kábítószer csempészek. Akiket természetesen elkaptak vele együtt a határon. Nem vette komolyan – se ő se a szülei, hisz tudták hogy ártatlan az egészet – mire észbe kaptak és védelemről gondoskodtak számára, addigra már 8 év letöltendő börtönre ítélték.
És akkor – ott a börtönbe, mikor össze volt törve, mikor szembesült önnön kicsinységével, sérülékenységével – elérte Isten. Megtért. Aztán – isteni csodaként – pár hónap múlva kiszabadult. Ott akkor, Székelykeresztúron maga mesélte nekem: mikor börtönbe került, azt hitte hogy élete legrosszabb dolga történt vele. Ma már tudja: A legjobb ami történhetett vele. Isten máshogy nem érte volna el. És fontosabb Isten országába bejutni, minden földi sikernél és gazdagságnál.
Ezt kívánom mindenkinek.. Neked is, ha még nem ismered az Urat, és neked is, ha már ismered, de eltévedtél.. És természetesen Stohl Bucinak is…
Szeretnélek biztatni… Írj nekem! Mondd el a véleményedet!.. Akár komment-ben, akár priviben.. Addig is áldjon meg minden kedves olvasót az Úr!
Oldal ajánlása emailben
X