Egy Márai Sándor-féle blogbejegyzés margójára

2010 május 27. | Szerző:

Mi történik az emberekkel? A nyomor, a szegénység, a tévé által a gondolkodásról leszoktatott agy mire képes még? Nem csak arról van szó, hogy van-e rajta mellény, gárdista ruha a Parlamentben.. A tettek mögött egyfajta szellemiséget kell látni. De ez a szellemiség, cseppet sem “keresztényi”. Ahogy nem olyan rég is írtam: az emberek szeretnek címkéket akasztani mindenre. De a címkék már sokszor köszönő viszonyba sincsenek a valósággal.. Elég kimenni egy kínai piacra. Azt mondja a Biblia, hogy sokan fogják majd az utolsó ítéletkor azt mondani Jézusnak: Uram! Uram! És Ő akkor majd csak ennyit mond: Soha nem ismertelek benneteket!

Tehát a kereszténység nem egy mondat, nem egy “címke” hanem egy életforma. És ennek az életformának az alapköve Jézus Krisztus, maga az Ige. A Biblia pedig a mérőzsinór, amihez a cselekedeteinket igazítani kell, ami alapján meg kell vizsgálni mindent, hogy Igei-e. Az az ember, aki szidja Isten választott népét a zsidókat, az, aki embereket a faji hovatartozásuk miatt ítél az jóra nem számíthat ha meg nem tér a végső ítéletkor. Mert mindannyian megállunk egyszer Jézus ítélőszéke előtt és felelni fogunk mindarról, amit ebben a testben elkövettünk..

Nemrég kezembe került egy napló részlet Márai Sándor lejegyzésében. Ijesztő, hogy amit 1945!-ben írt ma ismét milyen aktuális Magyarországon…

Idemásolom, tanulságul

Márai Sándor 1945-ben (!) írta a Naplójába a következőket:

 

    Az oroszok olyanok, amilyenek, semmit nem ígértek nekünk, semmit nem akartak tőlünk, mi üzentünk hadat nekik, s most a fegyver jogán érkeztek hozzánk, legyőzött országba, mely jogcím nélkül megtámadta hazájukat. Nem illethetjük őket szemrehányással. De a magyarok! Az egyetlen ország Európában, ahol a nemzet történelmének legválságosabb pillanatában  akadt egy Szálasi-kormány, akadtak törvényhozók, akik iparkodtak megjátszani a legalitás komédiáját e horda számára! Csak hogy a zsákmányt kiegészítsék még, néhány héttel prolongálják létezésüket is elveszejtsék Budapestet s mindent, ami az országból megmaradt! Ezekkel csakugyan nincsen alku, ezek számára nem  lehet kegyelem.

    A zsidófaló, nácibarát középosztály most megkísérli, hogy mindazért, ami most történt, a nyilasokra hárítsa a felelőséget.

    Nem igaz, hogy a nyilasok nem a főbűnösök. A nyilasok csak következménye mindannak, amit ez a társadalom az elmúlt 25 évben elkövetett, hogy műveltség, erkölcs és tehetség nélkül érvényesülhessen. A nyilas horda éppen olyan bűnös, mint az a magyar vezető réteg, mely az alkotmányosság palástja alatt Horthy 25 évében szemérmetlenül fűtött, buzdított mindenfajta reakciót. Ez a társadalom ilyen egyszerűen nem háríthatja el a felelőséget. Most szívesen odadobják koncnak a nyilasokat, hogy meneküljenek. De ilyen olcsón nem menekülnek.

    Csak egyről nem beszélnek a parasztok, nagyságosok és méltóságosok: arról, hogy mit szenvedtek az orosz városok és falvak lakósai, s arról, hogy esztendő előtt magyar állampolgárok százezreit rúgták ki lakásukból, elvették minden holmijukat, nyomorúságos batyukkal gettókba, téglagyárakba, disznóhízladákba zárták őket, onnan nyolcvanával, leplombált vagonpkba préselték – gyermeket, asszonyt, férfit vegyesen – ezt a nyomorult tömeget, s a vagonokban , égő hőségben hat napig utaztak a lengyelországi deportációs telepek felé, megőrültek a szomjúságtól, anyák szültek a vagonokban, és a gyermek ott hevert halottan az ölükben, s a férfiak tébolyodottan ültek a halottak mellett, húsz százalék volt a vagonokban a mortalitás… S végül az auschwitzi, olmützi Vernichterunslagerekben a gyermekeket, öregeket gázkamrákban megölték, a munkabírókat egy ideig még dolgoztatták, a lányokat, asszonyokat a kísérleti telepen beoltották betegségekkel…

    Mindezekről nem beszél senki azok közül, akik most rettegnek a beszállosolástól, és féltik a “zabrálóktól” a lisztet, a fehérneműt.

    Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a “jobboldaliság” cimkéjével ismert különös valamit, a tudatot, hogy ő, mint “keresztény magyar ember” előjogokkal élhet a világban, egyszerűen azért, mert “keresztény magyar úriember”, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem “keresztény magyar” vagy “úriember”, tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni az államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a jobboldaliság minden értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt 30 éves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen. Talán megalkuszik fogvicsorgatva, s mert önző és gyáva: bizonyára hajlong majd az új rend előtt, de szíve mélyén visszasírja a “jobboldali, keresztény, nemzeti” világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni, és aladárkodni a nagyvállalatokban képzettség és hozzáértés nélkül.

    Ez a fajta soha nem változik meg, de amíg ezeknek szavuk van vagy befolyásuk, Magyarország nem lesz nemzet.

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!